A főzés és a coaching

avagy mi van a spájzban?

Szeretek főzni. Egy ideje elhiszem, hogy tudok is és ez büszkeséggel tölt el. Bármit szívesen megfőzök, legyen az hagyományos, magyar konyha vagy indiai, húsos vagy vega. (Rendben, bevallom, a pacal az valahogy nem az én műfajom…)Évek óta a főzés amolyan napi kreatívként épült be az életembe. És én élvezem, hogy alkothatok. A legkedvesebb ételeim improvizációk, soha meg nem ismételhető ízkreálmányok, amik úgy kezdődnek: lássuk, mi van a spájzban. Aztán egy kis ez, egy kis az, ó, az a fűszer még igencsak passzolna ehhez és a vége elégedett kóstolgatás és jóízű étkezés.

Eszembe jutott ez egy mai coaching ülésen, ahol egy lány hosszasan hallgatott, miután megkérdeztem, mik az erősségei. Percekig ültünk csendben, látszott, hogy forog valami a fejében, de sehogy se bökte ki. Aztán remegő szájjal buggyant ki belőle: “Üres a spájz.” “Úgy érzed, nincs miből főzni?” - kérdeztem. Megállt a szájremegés, hátra is dőlt egy kicsit, miközben válaszolt:

“Igen, úgy.”“Akkor nincs mese, el kell mennünk bevásárolni!”Halvány mosoly volt a válasz és a beleegyezés egyben. A hátralévő időt pedig azzal töltöttük, hogy összeírta, mik azok, amiket alapkészletként mindig ott szeretne látni a spájz polcain. Innen már csak egy lépés, hogy ki tudja választani a “kedvenceit”, az erősségeit.