"Ha pénzed van, annyi mindent megvehetsz..." és ha nincs?

Önkéntességről és adományozásról másképp 1.

Ez az írás egy sorozat első része. Azt vettem a fejembe, hogy rendszeresen részt veszek olyan alapítványok, egyesületek munkájában, akik céljával, szemléletével azonosulni tudok és ezeket a lehetőségeket megmutatom itt is. 

Több okom is van erre: 

Azt tapasztalom, hogy sokan csak az adóbevallási időszakban néznek kicsit szét vagy még akkor sem. Emlékszem még az alkalmazotti időmben volt egy listám és vetésforgóban adtam mindig másnak az 1%-om, amíg lehetett. Ezeknek a szervezeteknek igen fontos ez a fajta támogatás, de ezen kívül is sokat tehetünk a működésükért.

Mostanában sokat hallom: nekem nincs pénzem ilyesmire. Szeretném megmutatni, hogy nem is feltétlen kell.

Én olyan mázlista vagyok, hogy abban nőttem fel: segíteni jó dolog. Felnőve pedig állíthatom: önkéntesnek lenni még jobb. Odaadni magad egy időre valami nagyobb célért, azonkívül, hogy felemelő érzés, kirángat a magad mókuskerekéből és lehetőséget ad más emberek között, más környezetben és más minőségben jelen lenni. 

Tegnap a KORE - koraszulott.com egyesület egyik tevékenységébe kapcsolódtam be. Ők a koraszülött gyerekeket nevelő családoknak nyújtanak segítséget. Azért mentem hozzájuk, hogy a képen látható polipkák, szakszerű néven: Korip elkészítését megtanuljam. Helyes kis cuccok, igaz? Nos, azon túl, hogy igencsak jópofa állatkák, ennél is többet tudnak: ők azok, akik bekerülnek az inubátorokba a koraszülött kisbabák mellé, hogy az ő, köldökzsinórra emlékezető, csavarodó lábaikat fogdossák a csövek helyett. Szerintem már ez is elég lenne… De talán ez az első olyan dolog a babák és a családok életében, ami nem kórházi kellék, nem fehér vagy zöld. Valami, ami megerősíti a szülőket abban, hogy az a pici csomag egy gyerek, akinek játékai vannak. Korip tehát már az inubátorban is Társ, később haza is kerül a kicsikkel a kórházból. Ily módon pedig fogyóeszköz. Ahhoz, hogy országos szinten el lehessen látni a koraszülött osztályokat, sok-sok szorgos kéz kell, poliponként kb. 5 dekányi 100% (mercelizált) pamut, egy horgolótű és idő. Nem sok, igaz? Még horgoló-gurunak sem kell lenni, én tegnap a nulláról kezdtem a tanulást és nagyon élveztem az alkotást és a társaságot. Előbbi kellőképpen addiktív: alig lettem kész az elsővel, már kezdtem is a másodikat, azóta pedig már egy harmadik is várja, hogy az első lába mellé a másik hét is kinőjjön. Közben Mikukásnak érzem magam, hisz már a harmadik kisbabának és a családjának fogok tudni örömet szerezni az egyesületen keresztül.


Ha van kedved Koripot gyártani a jó cél érdekében, jelentkezz itt: danna@koraszulott.com. 

Fontos: a minta leírása az egyesület tulajdona. Azért adják ki ingyen, hogy nekik, illetve a koraszülött babáknak horgolj. A polipok még nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. A hosszútávú terv az, hogy lesznek majd támogatói polipok, amiket fizikai valójukban is meg lehet vásárolni, s ezzel újabb polipok anyagköltségét lehet majd fedezni, de egyelőre kevesen vagyunk, minden polip a piciknek kell. Kérlek, akkor írj, ha ezt el tudod fogadni. Köszönöm.


A KORE munkájáról bővebben itt olvashatsz: http://koraszulott.com/

(A képen a húgom, Boros Klári bevetésre kész Korip-hadserege szerepel. - Mondtam, hogy addiktív...)